Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


   Díjlovaglás               


A díjlovaglás célja a ló alkatának, mozgásának és képességeinek harmónikus kifejlesztése. A szakszerű kiképzéssel a lovak izomzata lazává, mozgása lendületessé és rugalmassá válik. A kiképzés eredményeképpen a ló nyugodtté, és figyelmessé, valamint eggyüttműködővé válik. A díjlovagló versenyeken derül aztán ki,hogy a kiképzés mennyire volt eredményes. A díjlovaglás programjai a kezdő kategóriától a közép- és nehéz osztályú feladatokon át az Olimpiai Nagydíj programját a Nemzetközi Lovas Szövetség írja ki. A feladatokat 0-10-ig terjedő pontszámmal értékelik, és a pontszámok alapján születik meg az eredmény.

romy_edit.jpg

 

Díjugratás

A versenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, a versenyző lovas tudását teszik próbára különböző feltételek mellett. A versenyzők a hibákért hibapontokat kapnak. Az a versenyző nyer aki a legkevesebb hibapontot kapja és a legrövidebb idő alatt teljesíti a feladatokat. A legrangosabb díjufrató verseny az olimpiai játékok díjugratása. A díjugrató versenyek pályái 1m-től 1,6m-ig kerülnek kiírásra. A cél az, hogy a legrugalmasabb, a legjobban tanított, a legügyesebb és a legfegyelmezettebb lovas és ló nyerje a versenyt.

1217254273.jpg


Lovaspóló

A lovaspoló perzsa eredetű és feltehetően a legősibb labdajáték. Egy nagy sík mezőn a négy lovasból álló csapatok, hétszer nyolc percig tartó játékszakaszban, polóütőkkel az ellenfél kapujába igyekeznek juttatni a bambuszgolyót. A szünetekben a játékosoknak lehetőságük van lovat váltani. A játékra a gyors vágta, a hirtelen megállás, a ritmusváltások-a hirtelen fordulatok jellemzőek.

lovaspolo.jpg


Lovastusa

A lovastusa – régebbi nevén military – eredetileg a katonalovak összetett, háromnapos versenye volt. Ez a versenyág több, lóval végrehajtható feladatot foglalt magában, úgy mint a díjlovaglást, az akadályversenyt (steeplechase), a díjugratást és a távlovaglást. A háromnapos versenyt – a mai értelmezéshez hasonlóan – 1864-ben Dublinban rendezték meg először, az olimpia programjába pedig 1912-ben került be. A sportág azóta átalakult, és a katonai erőpróbák helyett ma már egy világszerte ismert és elismert, ló és lovas összhangját ellenőrző, összetett lovassportról beszélhetünk. A verseny rengeteget finomodott, és előtérbe kerültek az állatvédelmi szabályok. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) szabályzatának értelmében minden versenyen a lovak és a lovasok biztonsága és jóléte a legfontosabb szempont. Ezen, igen komoly előírások betartására a mai versenyek szervezőinek és résztvevőinek jelentős figyelmet kell fordítaniuk. A szabályok betartását nemzetközi szaktekintélyekből álló bírói testület felügyeli az összes nemzetközi versenyen. Az akadályokat úgy tervezik, hogy korrekt kihívást jelentsenek a lovas és a ló képességeinek. Tapasztalt pályatervezők dolgoznak azon, hogy reális feladatok elé állítsák a lovast és lovát.

A mai „modern” versenyek három versenyszámból állnak. Első napon a díjlovagló feladatot mutatják be a lovasok, melynek során a ló idomítottságát, ló és lovas összhangját kell minél eredményesebben végrehajtott gyakorlatokkal bizonyítani egy 60x40 méter nagyságú négyszögben. A második napon kerül sor a terepversenyre, ahol a versenyzők több kilométer hosszú pályán természetes akadályokat (farönköket, árkokat, téglafalakat, sövényeket) küzdenek le. A terhelés a kategóriától függ, így a kezdő lovas és ló rövidebb távon és „szelídebb” akadályokon küzd, mint a tapasztaltabbak. A harmadik napon, a díjugratás során egy stadionban kialakított, verhető akadályokból épített pályán versenyeznek a lovasok. A végső sorrendet a három versenynapon elért eredmények alapján határozzák meg. A lovastusa ilyen értelemben a legkomolyabb kihívást jelenti a lovassportok között, hiszen igen magas szintű sokoldalúságot követel ló és lovas részéről egyaránt. A párosnak együtt kell bizonyítania a díjlovaglásban és a terpepályán – próbára téve az összeszokottságot, kitartást és gyorsaságot. Végül az erőnlét utolsó próbáján, a díjugratásban is kiválóan kell teljesíteniük, ahol a verhető akadályok hibátlan leküzdése sok esetben igen nehéz feladatot jelent a rögzített terepakadályokhoz szokott lovak számára. A lovak állapotát a verseny során folyamatosan figyelemmel kísérik: állatorvosi szemle nyitja a versenyeket, s az utolsó versenyszámot megelőzően a verseny utolsó napján is beiktatnak egyet. A terepversenyről beérkező ló kondícióját is figyelemmel kíséri az állatorvosi bizottság. Amennyiben probléma merül fel, a lovat a verseny bármely pontján kizárhatják az egészségügyi vagy állatvédelmi szempontok betartásának érdekében.

A lovassportok (lovastusa, díjugratás, díjlovaglás) egyedülállóak az olimpiai sportágak között, amennyiben hölgyek és férfiak együtt versenyeznek mind az egyéni, mind a csapat küzdelmek során – a hölgyek kiemelkedő sikereket könyvelhetnek el mindhárom sportágban. A három olimpiai lovassporton, továbbá a lovaglást szintén magába foglaló öttusán kívül nincs egyéb olyan olimpiai sportág, melyben ember és állat együtt dolgozik a siker érdekében. 

horse_09_1n.jpg


Távlovaglás

Talán a mai lovassportok közül a távlovaglás tekint vissza a legrégebbi múltra. Bukephalos Nagy Sándort állítólag 18.000 km-en át vitte a hátán. Az amerikai póniexpressz egyik lovasa hat hónapon át hetente, a hét három éjszakáján, 480 km-t tett meg.
A 19. század végén a katonaság rendezett hosszabb távon távlovagló versenyeket. A Bécs-Berlin között 1892-ben megrendezett távlovagló verseny a magyar lovak átütő sikerét hozta. Mivel sok ló nem élte túl a megpróbáltatásokat, ma már igen szigorú szabályok mellett rendezik meg a távlovagló versenyeket. A Nemzetközi Lovas Szövetség 1980-ban hivatalos szakágává nyilvánította a távlovaglást.
A speciálisan erre a célra tenyésztett és felkészített lovakon a versenyzők különböző távokon (30-120 km) indulhatnak. A pálya előre meghatározott útvonalon halad, s változatos terepviszonyokkal rendelkezik.

 

horse_12_2.jpg


Western lovaglás

Sokan kérdezik tőlem, miért választottam a western lovaglást. Vannak köztük olyanok, akik egyáltalán nem ismerik és kíváncsiak; vannak, akik szeretnének belevágni, de még bizonytalanok; és vannak olyanok is, akik számára a western az, amikor a bőrkabátos, chaps-es fickó western nyeregben yiiiihaaaa-zva elvágtat mellettük az erdőben, aki nincs tekintettel se lóra, se emberre. Mert van, aki ezt tapasztalta.

Legtöbbünknek a filmekből ismert vadnyugat romantikáját jelenti a western. A nyerget, a kalapot, a szabadság érzését, amikor a cowboy hűséges lova hátán ellovagol a lemenő nap irányába.

Bár messze nem vagyok kompetens a témában, megpróbálom röviden leírni, mit is jelent a western – számomra.

 Feltehetőleg azt mindenki tudja, hogy a western stílus a marhák vagy egyéb állatok körüli munkákból alakult ki. Mexikóban, és Amerika déli területein hatalmas marhacsordák éltek. –kezdetben - szabadon, és csak a rajtuk lévő billogból tudták megmondani egy-egy elcsavargott bociról, hogy kihez is tartozik. Egy ilyen több száz vagy még több állatból álló csordát képtelenség lett volna egy nálunk honos pásztor + pásztorkutya párossal irányítani. Lóháton viszont nagy távolságokat is gyorsan meg lehetett tenni, hatékonyabban össze lehetett terelni a csordát, át lehetett hajtani őket más területre, le lehetett választani például egyes beteg egyedeket, be lehetett fogni őket a billogozáshoz, tehát rengeteg munkánál volt szükség a ló segítségére.

Tulajdonképpen többről is van szó, mint segítségről: ló ezekben a munkákban kulcsszerepet játszott: gyorsnak kellett lennie, hogy terelésnél vissza tudja hajtani a széthúzó marhákat; fordulékonynak és robbanékonynak, hogy követni tudja az állatok minden mozdulatát. (A hagyományos western fajták - quarter horse, appaloosa - gyakran együtt születnek ezzel a „cow sense”-szel, vagyis érzik a marha minden mozdulatát, mint egy jó pásztorkutya, aki a gazda utasítása nélkül is – önszorgalomból – fegyelmezi a rá bízott állatokat.) Tehát egy könnyen tanítható, izmos lóra volt szükség, aki semmiképp sem akadályozza a munkát azzal, hogy ijedezik, vagy ellenszegül.

A lovas a ló hátáról használta a lasszót vagy más eszközt, tehát egy kezével tudta csak fogni a szárat – ehhez a lónak a lovas minden segítségére villámgyorsan – automatikusan - kellett reagálnia. A segítségek is ehhez alkalmazkodtak. A szársegítség a western stílusban indirekt módon hat – ez azt jelenti, hogy ha balra akarunk fordulni, akkor nem a bal szárat húzzuk, hanem a lazán lógó jobb szárat érintjük a nyakához (neck-reining) és azzal fordítjuk balra. Emiatt a szár súlyos bőrből van (általában), hogy a ló megérezze, ha hozzá ér. A zabla a már kiképzett lovakon általában feszítőzabla – ami a hiedelmekkel ellentétben nem fegyelmezésre való, hanem arra, hogy a ló a legkisebb mozdulatokat is megérezze a feszítőkarok emelő hatása miatt. A western nyereg spanyol/ mexikói eredetű, és legfőbb funkciója a biztonság és a kényelem (gondoljunk a napokig tartó terelésekre) Nem hiányozhat róla a nyeregszarv, ami eredetileg arra való, hogy ha a cowboy meg akarja állítani a meglasszózott marhát, akkor ne rántsa ki a nyeregből, hanem a sokkal stabilabb nyereghez legyen erősítve a lasszó vége, és a ló súlya tartsa meg az állatot.

A stílus lényege, hogy a lovat nem hajtjuk és piszkáljuk folyamatosan: ha megtette, amit kértünk, akkor békén hagyjuk – ez a jutalma. Másik jellemzője, hogy kevésbé hangsúlyos a csizmasegítség és a szársegítségnek is csak jelzőértéke van. Legnagyobb szerepe a testsúlysegítségnek van.

A mai western versenyek a hagyományos, marhával kapcsolatos munkákat szimbolizálják.

-A reining vagy western díjlovaglás a ló legkisebb segítségekkel való tökéletes irányítását célozza meg.

-A cutting (leválasztás a csordától), a roping (lasszózás), a team penning (csoportos bekerítés) a marhák körüli munkákról szól.

-A trail versenyen a feladat a terepakadályok leküzdése.

-A barrel racing (hordókerülés) és a pole bending (szlalomozás) a gyorsaság és fordulékonyság versenye.

-Ezen kívül még sokféle megmérettetés létezik, ahol a stílust, a ló felépítését, az együttműködést stb. díjazzák.

 

bemutato_box.gif


Fogathajtás

A fogathajtás már az ókori görög Olimpiák versenyszámai között is szerepelt. Az első szakszerűen megörökített kocsiverseny Homérosz Iliászában olvasható.
A kocsiversenysport a római császárok korában óriási méreteket öltött. A Circus Maximus Augustus császár korában 150.000 néző, Domitianus uralkodása alatt 385.000 néző befogadására volt alkalmas.

A modern szervezett sport azonban alig több mint 100 éves múltra tekint vissza.
1970-ben tette hivatalos sportággá a Nemzetközi Szövetség (FEI), melynek határozata értelmében az első hivatalos Európa Bajnokságot 1971-ben éppen Budapesten rendezték, négyesfogathajtó kategóriában.

Fogathajtásban a világ élvonalához tartozunk. Egynapos versenyeket főként bemutatás céljából rendeznek, sokszor amatőr hajtók részvételével. A megyei, területi versenyek és bajnokságok általában kétnaposak. A hazai és nemzetközi hivatalos „A” és „B” kategóriás versenyek három napon keresztül folynak.
A versenyeket egyes-, kettes-, és négyesfogathajtó kategóriában rendezik. Ezt kiegészíti a pónifogathajtás is kettesfogathajtó kategóriában.
Maga a fogathajtás három versenyszámból áll. A díjhajtásban vizsgálják a hajtó és a ló kapcsolatát, különleges engedelmességi formulákat. Értékelik a ló ápoltságát, és a hajtóval való összképet is. A maraton hajtás során a fogatoknak általában 6-7 vizes, illetve dombos akadállyal kell megküzdeniük. Az akadályhajtásban egy meghatározott, szűk időn belül kell a versenyzőknek sikeresen célba érniük.
Új színfoltja a fogathajtó sport nemzetközi versenyeinek a mozgássérültek egyesfogat-hajtó világbajnoksága.
A legtöbb hajtó lipicai lovakkal dolgozik, mert hazánkban ennek a fajtának a tenyésztése a legelterjedtebb.
A fogathajtó sport a Magyar Lovas Szövetség legeredményesebb szakága. Fogathajtóinkat jelenleg a világ élvonalában jegyzik.

 

fogathajtashhh.jpg